Hirdetés
Bihar megyei hírek »
Érbogyoszlón is megünnepelték az RMDSZ húsz évét
2010. január 31, vasárnap

A szombati ünnepséget a polgármesteri hivatal dísztermében tartották.
Gáspár Gyula polgármester objektív okok miatt nem tudott részt venni a rendezvényen, így elsőként Kovács József RMDSZ-elnök köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve Derzsi Ákos parlamenti képviselőt és feleségét, Bradács Alíz megyei tanácsost valamint Létai Zoltánt, Élesd alpolgármesterét. Az elnök köszönetét fejezte ki Bereczki András tiszteletesnek és Török Árpádnak, akik húsz évvel ezelőtt úgy gondolták, hogy Bogyoszlón igenis szükség van RMDSZ-re. Sajnos a két alapító már nem a településen él, így nem vettek részt a rendezvényen.

,,Igenis szükség van az RMDSZ-re azért, hogy hallatni tudjuk hangunkat, mert ha nem leszünk ott, ahol döntenek, akkor nem lesz ki képviselje a magyarság érdekeit – mondta Derzsi Ákos képviselő, majd eképpen zárta beszédét: RMDSZ! Boldog születésnapot!”

Bradács Alíz megyei tanácsos rövid köszöntőt mondott, melyben azon bátor embereket méltatta, akik, bár kevesen voltak, mégis sok ember munkáját magukra vállalva alapították meg Érbogyoszlón a szervezetet.

A megemlékezés fogadással zárult, amelyen minden jelenlévőt vendégül láttak.
Tőtős Norbert







nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro