Bihar megyei hírek »
Elfogadták Bihar megye költségvetését
2010. március 10, szerda
Kulcsszavak:
Bihar Megye Tanácsa,
költségvetés,
A költségvetés mellett a forgóalapok felhasználásáról, az általános forgalmi adó és jövedelemadó visszaosztásából származó bevételekről is döntöttek.
A Bihar Megyei tanács mai, rendkívüli ülésén iktatták be tisztségébe a Demokrata-Liberális Párt (PDL) új tanácsosát, Dorel Marcel Dumát, majd a napirendi pontok megszavazása következett.
Mihai Bar, a Szociáldemokrata Párt (PD) tanácsosa a megyei költségvetés elfogadásakor kért szót, kifogásolta a büdzsé elfogadásának módját, valamint azt, hogy állítólag a tavaly az egyházaknak szánt pénz felét a katolikus, illetve a református egyház kapta, „holott más a felekezetek aránya.” Zavarja, ami a büdzsé körül folyik, és csak azért nem mond le tanácsosi tisztségéről hogy máskor is elmondhassa véleményét, fogalmazott Bar. A szavazáskor a büdzsé ellen voksolt, érdekes módon a PSD többi tanácsosa gond nélkül megszavazta a megye költségvetését.
A tanács egyébként mai rendkívüli ülésén döntött saját fejlesztési igazgatóságának létrehozásáról, saját szerkezeti felépítéséről és működési szabályzatáról, valamint az újrahasznosítható energiákkal kapcsolatos projektek beindításáról is.
Fried Noémi Lujza

Hasonló hírek
Rendhagyó koncertsorozat zajlik Bihar megyébe Thurzó Zoltán zongoraművész szervezésében.
A romániai magyar ifjúság helyzetéről Békéscsabán
Magyar vagyok, magyarnak születtem!
Kerüljék el Bihart!
Átadták a Zsiskú János-szórványdíjat
A szórványprogramot folytatni kell!
Bihar megyei hangversenyturné kezdődik pénteken
Cserkésztábor volt az Ökrök-völgyében
Ismerjük meg együtt természetünket
Címvédés a Tulipán kupában