Bihar megyei hírek »
EKE-napok 2010
2010. december 15, szerda
Kulcsszavak:
EKE-napok,
Királyerdő,
„A Földet nem a nagyapáinktól örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön!” – ezzel a mottóval számoltak be a szervezők az idei Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) napjairól.
Egyre nagyobb fontossággal bír napjainkban a környezetvédelem, hiszen eddigi környezetszennyező életmódunk hatásai kezdenek érződni. A fejlettebb országokban ezt már korábban felismerték, és programokat dolgoztak ki a környezetvédelemre, törvényeket hoztak a környezetszennyezés megakadályozására. Ám hazánkban ez még csak gyerekcipőben jár. Nagyon keveset tudunk, arról hogy milyen veszélyekkel járhat, ha nem óvjuk meg környezetünket, és még kevesebbet arról, hogy milyen módon állíthatjuk helyre a már tönkretett környezetet ;s hogyan előzhetjük meg mindezt. Ennek a rendezvénynek az volt a célja, hogy bővítsük ismereteinket, felhívjuk a figyelmet a veszélyekre és, hogy lássunk egy példát is arra, hogy a szomszédos országban milyen lépéseket tettek már a környezetvédelemért.
A rendezvénysorozat (két napos) helyszíne Bánlaka település volt, a Szakács Háza panzió Nagyváradtól 70 km-re, a Királyerdő csodaszép hegyei között.
A rendezvényre elsősorban olyan fiatalok vettek részt, akik fontosnak tartják a környezet- és természetvédelmet. A program azonban nemcsak a fiataloknak szólt, hanem mindazoknak akik felelősséggel éreznek a környezet iránt.
A program mindkét napján fényképkiállítást tekinthettek meg az érdeklődők és előadások-vetítések keretében próbáltunk meg rávilágítani arra, hogyan változott meg környezetünk a szennyezés és rombolás által az idők folyamán, illetve az előadások során választ kaphattunk arra is, hogy mi magunk mit tehetünk azért, hogy ezen folyamatokat megállítsuk és helyrehozzuk mindazokat a károkat, amiket eddig okoztunk.
A rendezvény második napjának a végén, hazaindulás előtt látogatást tettünk a Nagymagyar (Unguru Mare) barlangban, láthattuk még az érintetlen természetet, de ugyanakkor szembesülhettünk azzal is, hogy milyen pusztítást tud végezni az „ember” még ilyen szép helyeken is.
A barlanglátogatás után egy másik problémával is szembesülhettünk, mégpedig azzal, hogy a népszerű kirándulóhelyeken nem megoldott a szemét elszállítása, illetve a szemétgyűjtés (nemcsak erre a környékre jellemző egyébként ez a probléma).
Ez évben 20 résztvevőnek tudtuk biztosítani a szállást a kétnapos rendezvényen, az Eurotrans Alapítvány támogatásával.