Hirdetés
Bihar megyei hírek »
Bővül a margittai kórház
2011. február 08, kedd

Új épülettel bővül a kórház - ezt Bradács Aliz Ildikó, a Pop Mircea margittai kórház menedzserasszonya nyilatkozta kedden a Partium Rádió margittai stúdiójának.  
Az intézmény 3,4 millió lejt kapott a Cseke Attila által vezetett egészségügyi minisztériumtól. Ebből a pénzből a járóbeteg-osztály és a konyha épülete közzé építenek egy kétszintes részleget. Itt helyezik el a 20 szobát, amelyek egyenként 2 beteget fogadnak majd. Bradács Aliz azt mondta, hogy az új szárnyban a termálvíz jótékony hatásaival gyógyítanak majd. Ugyanakkor a kórház összes épületét felújítanák 2011-ben-Barács szerint.

A tervek megvalósításához az kell, hogy Cseke Attila miniszter legyen, hisz a menedzserasszony szerint, ha a kormány távozna és ezzel együtt Cseke is, a miniszteri szék nem marad majd üresen, csak nagy valószínüséggel nem margittai, nem bihari lesz az új tárcavezető. Akkor pedig más város, más megye élvezi majd a prioritást. Újságírói kérdésre Bradács azt mondta, hogy minél hamarabb megkötnek minden kellő szerződést az idei munkák elvégzésére, hogy visszafordíthatlan legyen a felújítási folyamat Margittán.
Demian Zsolt




Hirdetés

Hozzászólások
gVSKuWElyoLWnvOksft
odizycnmtxj,
2011. augusztus 22, hétfő, 00:14
nhHMzh mirzppvcegfg, [url=http://jbjvxenjmjei.com/]jbjvxenjmjei[/url], [link=http://oidyancamqtu.com/]oidyancamqtu[/link], http://osjcqkfwubhy.com/
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 








nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro