A Bihar megyei RMDSZ az idei nyári szórványprogramja keretében egytucatnyi bihari települést látogatott meg, ahol jelentős kisebbségben élnek a magyarok. A szórványközösségek megerősítése és képviselethez juttatása fontos a magyarság megmaradásának és érdekeinek érvényesítése érdekében. A Szövetség megyei vezetősége elhatározta, létrehoz egy díjat, amelyet minden évben odaítélnek majd egy-egy szórványmagyar közösségnek, amely küzd a megmaradásért és nemzeti értékeink, kultúránk ápolásáért és átörökítéséért. 

A bihari szórvány díjat a néhai belényesi lelkipásztorról, Zsiskú Jánosról nevezték el a családja jóváhagyásával. Zsiskú János (1936-2010) idén töltötte volna be 75. életévét. 38 éven át, 1965 és 2003 között szolgált a dél-bihari gyülekezetben. Idén június 26-án, születésnapja (június 29.) alkalmából egy Miklós János képzőművész által faragott kopjafát állítottak emlékére a belényesi református templom kertjében. „Itt élt: szeretett, szolgált, szenvedett, ahol »jól« működő bomlasztó erők karizmatikus kulturáltsággal a múlt »leltár panteonjában« a magunk létét a feledés merevítésében igyekezett árkosítani. De Urunk bölcsessége Isten minden munkását sajátos kegyelmi ajándékokkal igyekezett felruházni azért, hogy minden fűszálnak »meglegyen a maga harmatcseppje«. Így néhai elődöm is a Bethesdai-tó peremvilágának 38 éven át szolgáló, nem lankadó papköltője volt, megélve az apadást, elszigeteltséget; nyelvünk és önazonosságunk elvesztésén túl hallhatta panaszos kisebbségi sorsunknak megannyi sóhajtozását és foghíjas örömét. (…) A tisztelet ősérzése láttassa meg szerény ősértékelésünket a 38 éves áldozathozatalért, aki itthon érezte magát a Földön és otthont remélt az Égben” - fogalmaz Réman Elek István református tiszteletes lelkésztársáról írott méltatásában. A Tasnádszántón született Zsiskú János a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet elvégzése után Szilágynagyfaluban töltötte le segédlelkészi szolgálatát, majd hét esztendeig Szilágyzovány lelkésze lett, innen került Belényesbe, ahol nyugdíjazásáig hirdette Isten igéjét. A jó barát, Miklós János tanár, festőművész a következőképpen vallott: „Szószólója volt a polgárok közötti jó megértésnek és közösségi szellemnek, együttműködött és tartós barátságokat tartott fenn kulturális és művészeti személyiségeivel, a város szociális, kulturális és politikai körei tisztelték és becsülték személyét, elfoglalva kiérdemelt helyét a közösségben.” Irodalmi munkássága jelentős, hat kötete jelent meg, és folyamatosan publikált folyóiratokban, heti- és napilapokban.

 

Zsiskú János személye és emlékezete, áldozatos munkássága méltó példa lehet minden mai magyar számára. Ezért döntött úgy az RMDSZ Bihar megyei szervezete, hogy róla nevezi el a bihari magyar szórványdíjat, amit ezután minden évben odaítélnek. A bihari Szövetség vezetősége úgy döntött, idén a Zsiskú János Bihari Szórvány Díjat Magyarkakucsnak adja át. A közösség képviselői, Szilágyi Gyöngyi magyarkakucsi református lelkipásztor és Barabás Imre, a Magyarkakucsi Református Egyházközség főgondnoka vette át hétfőn délután, az idei nyári szórványprogramot lezáró választmányi szórványbizottsági ülésen. A nagyváradi képzőművész, Deák Árpád megalkotta díjat Grim András szórványügyekért felelős ügyvezető alelnök és Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke adta át, aki elmondta, Magyarkakucson láthatók a magyar összefogás erejével elért eredmények. Ezt az ügyvezető elnök július 31-én is elmondta a településen az elszármazottak találkozóján: „Az érték nem a mában vagy a tegnapban elmúló pillanatnyi öröm. Az igazi érték az, amikor tudunk egymásra figyelni, amikor tudunk egymásnak örülni, amikor tudunk a másikon segíteni. A segítség lehetősége annak köszönhető, itt is megértették azt, hogy közösen tudunk tenni valamit ezért a közösségért. Csakis együtt tudunk segíteni. Ebből az összefogásból, az akarásból mutat példát Magyarkakucs a Sebes-Körös völgyében vagy Bihar megyében, hogy úgy lehet egy kis közösséget összefogni, hogy nem az elmúlást látjuk, amikor ide visszajövünk, hanem azt, hogy szépül a parókia, a templom, és látszik, hogy a közösség is virágzik. Ehhez az erőhöz kell az itteni emberek akarata, kell az a lehetőség, amit megyei szinten megkaptunk, hogy tudjunk segíteni, és kell az a hit, hogy a mi munkánk nem hiábavaló. A magyarság egy nagy család. Mindig kell legyenek olyan tagjai, akik odafigyelnek azokra, akiknek kevesebb a lehetőségük. Az önzést mindig félre kell tudni tenni, az összefogást mindig erősíteni kell.”
Borsi Balázs