Azért hasznosak az ilyen alkalmak, mert kötetlen közegben néha könnyebb megbeszélni egy-egy, a települést érintő kérdést, mint hivatalos keretek között, vélte Nagy Gizella. A polgármester ugyanakkor azt is elmondta, hogy más települések képviselőivel is ismerkedhetnek az ilyen rendezvényeken, a személyes kapcsolatokból pedig a későbbiekben településközi kapcsolatok is kialakulhatnak. Mivel a szervezők csak a disznóvágáshoz szükséges hozzávalók egy részét biztosították, a csapatoknak is hozzá kellett járulniuk az ételek elkészítéséhez és a vendégek kínáláshoz. A bihari sütődéből így kenyér, kalács és pogácsa került Derecskére, a csapat sátránál nagy keletje volt mindkettőnek, akárcsak a kínálásra szánt pálinkának.
Fried Noémi Lujza












