Hirdetés
Alsólugas »
Lakossági fórum Mezőtelegden
2009. február 23, hétfő

A fórum vendégei
            A Pro Sebes Körös Völgy Egyesület és a mezőtelegdi RMDSZ közös rendezésében, február 20-án, péntek délután a helyi református egyház parókiáján, lakossági fórumot tartottak. A fórum vendége Janota László a Bihar Megye Mezőgazdasági Életjáradék Hivatal Vezetője és Vida Levente jogtanácsadó volt. A találkozón jelen volt még Filip József telegdi alpolgármester, Szoboszlai Gáspár István helyi lelkész és Grim Andras egyesületi elnök.

            Szoboszlai Gáspár István a vendéglátók képviseletében üdvözölte Grim Andrást, a Pro Sebes Körös Völgy Egyesület elnökét, aki a  lakossági fórum kezdeményezője volt, valamint Janota László meghívottat. Grim András elmondta, hogy az utóbbi fél évben az általa vezetett egyesület két gazdafórumot szervezett, ahol nagy  érdeklődést tapasztalt a mezőgazdasági életjáradék iránt ezért úgy érezte szükséges egy kifejezetten erről a témáról szóló fórum megszervezése.

            A  következőkben Janota László részletes tájékoztatást adott a mezőgazdasági életjáradék feltételeiről. Mint elmondta azok a személyek részesülhetnek  mezőgazdasági életjáradékba, akik 62. életévük betöltése után értékesítették,  adományozták vagy adták bérbe földjeiket. Az életjáradék az értékesítés, illetve adományozás által hektáronként 100 Euro, bérbe adás után hektáronként 50 Euro. Az életjáradékot igénylő személy maximum 10 ha földterülettel rendelkezhet. Továbbá azok a személyek is kérvényezhetik a mezőgazdasági életjáradékot akik ugyan még nem töltötték be a 62. évet, de  betegnyugdíjasok.  Janota László elmondta, hogy Bihar Megyében jelen pillanatig több, mint 2200 személy vette igényben ezt a lehetőséget. A megjelentek számos kérdést tettek föl, így a meghívottak személyre szóló tanácsokkal látták el a megjelenteket.




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro