Hirdetés
Alsólugas »
Egy óra a Sebes-Körös völgyéért
2009. május 25, hétfő

A Pro Sebes-Körös Völgy Egyesület az örvéndi, pósalaki, valamint újlaki helyi RMDSZ-szel közösen, „Egy óra a Sebes-Körös Völgyért” mottóval  környezetvédelmi programot szervezett május 21-én és 23-án, hogy szebbé és élhetőbbé varázsolják a régió településeit. A meghirdetett programhoz csatlakozott Cseke Attila szenátor is.

Örvénden közel 30-an csatlakoztak a kezdeményezéshez, köztük Sorbán Levente polgármester is, akivel együtt takarították ki a kultúrotthon udvarát. A munka befejeztével a szervezők szendviccsel és üdítővel kínálták a résztvevőket. Újlakon a meghirdetett időre 15-en gyűltek össze a templom előtti téren, hogy az E60 országút mentén lévő fák törzsét lemeszeljék, valamint a tranzit forgalom miatt felgyűlt szemetet összegyűjtsék.

Pósalakán 25-en vettek részt a központ és az iskola környékének megtisztításában, közöttük Cseke Attila szenátor, Filip József alpolgármester, Pál László Attila helyi lelkész és az IKE csapata, valamint Pap István tanácsos. A takarítást szalonnasütéssel pihenték ki a parókia udvarán.

Grim András az Egyesület elnöke elmondta, az összehangolt rendezvény elérte célját: több száz kiló szemetet gyűjtöttek össze, elsősorban csomagolóanyagot, műanyag palackokat de rossz cipőket-ruhákat is találtak  az utak mentén.




Hirdetés

Hozzászólások
Még senki nem szólt hozzá.
Név:
E-mail:
Téma:
Hozzászólás:
 






nagyvarad.ro banner | impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | hirdetési díjszabások
copyright www.nagyvarad.ro
office@nagyvarad.ro